Megvan a lakcímkártyám! Hurrá! :)

Nem volt egy egyszerû feladat. Múlt héten szereztem ugyebár idõpontot, keresgéltem infót az interneten, tegnap felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy mit vigyek magammal, kivettem fél nap szabit, aztán ma reggel pedig elzarándokoltam az okmányirodába.

A portánál egy szegény szerencsétlen kinyúlt pólós portás nénit gyalázott minõsíthetetlen hangnemben egy öltönyös fickó (ügyfél), és egy perc alatt levettem, hogy ebben az irodában csupa halálra frusztrált adminisztrátor ül, akiknek vsz. soha nem tartottak egy normális tréninget arról, hogy hogyan kezeljék ezeket az ügyfeleket úgy, hogy lehiggadjanak és normálisan társalogjanak, és közben a saját önbecsülésük se nullázódjon le. Sorra kerültem, hiába készültem extrákkal is, természetesen azonnal kiderült, hogy nincsen nálam minden papír, ami kéne (mert az ügyfélszolgálat nem mondta (bár említették, hogy minden kerületnek lehet saját kívánságlistája) - na ezen máris nekem ugrott az ügyintézõ, hogy de biztos mondta - de nem - de igen - de nem - de az ügyfélszolgálaton nem is tudják megmondani ezt, miért nem hívott minket - akkor minek az ügyfélszolgálat - hát nem erre). Jó, akkor most hazamegyek a papírokért és visszajövök, fél óra. Jó. Haza, vissza. Megvan minden papír, beleértve a társasház alapító okiratát - mivel olyan házszám nincs ebben az utcában, amit a lakcímkártyán látni szeretnék. 20 perc tanakodás, közös képviselõ számának megadása, és végül gyõzelem.

Végig arra gondoltam, hogy most nem én vagyok végre az asztal másik oldalán, de akkor viselkedjem is rendesen. Bejött, a végén már viccesedtünk és a néni is mosolygott, nem mondom, hogy ez volt a legjobb délelõttöm, de a célom elértem. 11-re már bent is voltam az dolgozóban.