A konyha kezd konyha lenni. Eddig inkább amolyan koleszos mindenholvanvalami típusú helység volt, polcokon nyitott légtérben evőeszközökkel, tányérakkal, mindenféle konyhai célszerszámmal... megaztán nem is nagyon volt helyünk, a kamrát használtuk pl a lábasok, poharak meg jénaik tárolására. Új időszak kezdődött a héten. Igyekeztem zárhatóvá tenni pár szekrényt, és a rég félretett bútorokat is újra munkába állítottuk. Emitt egy díszpéldány sebészi beavatkozás közben (szegény jövőbeli kazánunk a háttérben, mint asztal - a későbbiekben még visszatérünk rá):



Aztán kész lett; került bele egy fiók és imáron zárható is. Csináltunk egy spontán képet az egyik boldog júzerrel.



A másik fal kihasználatlanságát sem bírtuk már cérnával. Oda is feltettünk egy szekrényt. Kiderült, hogy a falfelület nem írható le két dimenzióban, úgyhogy sajnos van némi hézagocska mindenhol, de ennél jobb lógatási technikát nem bírtunk kitalálni:



Lámpa az asztal fölött; a vezeték esztétikai paramétereit majd még cizelláljuk:



Jólvan, konyha leigázva. Az előszobában volt egy nagy lyuk, ahol a szerszámokat tároltuk, inkább -tam, hogy pontos legyek. Kiki nem szereti őket, ami szerintem hálátlanság, hiszen nem így nézne ki a lakás nélkülük. De ez most mellékszál. A lényeg, hogy az előszoba végre vendégkompatibilis lett, van akasztónk, komódunk mindenféle tárolókkal... nem a falból kiálló csavarokra kell a vendégek kabátjait aggatnunk, és a lábbeliknek is van bőven hely. Meg a ridikülök is jókat tudnak itt pihenni, lásd:



Nézzük tovább. Új szőnyeg. Növény és társasjátéktartó a nappaliban. Íme:



Kaptam egy olvasólámpát:



Az elején ígértem, hogy a fűtésünkkel való folyamatos szívást ecsetelni fogom. Szóval próbáltuk mindenáron szabályszerűen kivitelezni a dolgot, egyelőre full sikertelenül, de nem adjuk fel. A lényeg az, hogy van egy kéményünk, amivel messze nem kompatibilis a kazánunk. Amikor kijöttek a kéményesek, aszonták, inkább beírják, hogy nem voltunk itthon, mert különben csak olyan szakvéleményt tudnak kiadni, ami után másnap jönnek és elzárják a gázcsapot. Azóta van egy szénmonoxidszondánk, ami riaszt, ha baj van. Eddig nem volt. Namost két lehetőségünk van a fűtés gatyába rázására.

1.) Felújíttatjuk a kéményt. Mivel ez egy gyűjtőkémény, azaz minden felettünk lakó ebbe füstöl, és a társasház tulajdona, ezért meg kell szavaztatni a lakókkal. De ugye miért is járulnának hozzá egy másfélmillás felújításhoz nyugdíjasok... ésha hozzá is járulnának, akkormeg a társasház nem szavazná meg a kéményátadás-átvétellel járó építési munkákat (kéményfeljáró, kéményseprőjáratok kiépítése). Jaéspersze, mire ez megtörténne már rég megfagytunk.

2.) Homlokzati füztgázelvezetés. Azaz nem a kéményen át pöfékelünk, hanem vizszintben kiküldjük az égésterméket a homlokzaton keresztül. Itt legtöbb helyen ez dívik; ha kinézek az ablakon, boldog szembeszomszédokat látok pöfékelni az utcára. De! Jellemző lúzerség, hogy augusztus 1től bejött a képbe egy új rendelet, ami olyan feltételekhez köti ezt a megoldást, amit egy társasházban nem lehet teljesíteni (pl. 4 méter távolság a szomszéd ablakától - addig 1 méter volt). Fogadjunk, hogy az lesz a vége, hogy az államkasszába kell zsáknyi pénzeket tömködnünk azért, hogy mindenféle különös eljárás keretében biztosítsuk magunknak azt az alapvető állapotot, amiben nem fagyunk meg. Utálom. És persze a pingpongozás már elkezdődött. Egyik szolgáltató sem tudja biztosan, hogy hol kell elkezdenünk a folyamatot (főgáz? kéményseprők?), küldözgetnek oda meg vissza. Egyszercsak megunjuk és veszünk egy cserépkályhát. De tényleg... Ja, ehhez a 2. megoldáshoz viszont kazánt kell cserélni, zárt égésterűre. Ez már legalább megvan, bár jelenleg teljesen más funkciót tölt be...